Teremtse meg magának a válságálló biztonságot!
Fektessen az örök aranyba!
KAPCSOLATFLVÉTEL

Miért válasszam az aranyat, mint befektetés?
Az aranyról
Az emberi civilizációk fejlődésének egyik legfőbb jellemzője: a személyi és a közösségi vagyon megjelenése, annak folyamatos gyarapodása. Ezzel együtt megjelent a félelem attól, hogy miként lehet megőrizni, megvédeni a sok éven át kemény munkával összegyűjtött javak értékét úgy, hogy az bármikor, bármilyen helyzetben a biztonságot, a pénzügyi, gazdasági és politikai viharok előli menedéket nyújtsa. Ezt a szerepet tölti be az arany, amelyre az emberi történelem évezredei során mindig támaszkodni lehetett és lehet a jövőben is!
Az egyre gyorsabban változó világunkban már nem évszázadonként, nem évtizedenként, hanem csupán néhány év elteltével jönnek szembe a válságok, a mindennapi biztonságot aláásó események, folyamatok.
Az Arteus Capital GmbH. 2009-ben történt piacra lépése óta következetesen azt hangoztatta, hogy ne feledkezzünk el a holnapra is gondolni, ha kicsi lépésekben is, de mindig képezzünk egy olyan tartalékot is, amelyhez azonnal és biztonságosan hozzá tudunk nyúlni, ha nem várt anyagi kihívásokkal szembesülünk.
Teremtse meg Ön is céljaihoz az értékálló biztonságot!
Legyen egy B terve! Ha eddig nem lépett, akkor most pótolja be, hogy ne kelljen aggódnia a jövőben.
kapcsolat
a „négykilences”
Miről szól az arany befektetés?
Társaságunk befektetési nemesfémek forgalmazásával foglalkozik. Termékpalettánkban az ügyfelek igényeinek minél rugalmasabb kiszolgálása érdekében megtalálhatóak mind az egyösszegű, mind folyamatos díjfizetésű megtakarítási programok egyaránt. Így Ön többféle módon válthatja fizikai aranyra megtakarított pénzét és óvhatja meg vagyonát a nemesfémek segítségével. Megtakarítási programjaink előnye, hogy már havi kisebb összeggel is elérhető és ezáltal kijelenthetjük az elmúlt évtizedek tapasztalati alapján, hogy közép- és hosszú távon is védőpajzsként szolgálnak olyan problémák kiegyenlítésére, mint amit pl. a magyar fizetőeszköz árfolyamának folyamatos ingadozása, az egyre bizonytalanabb nyugdíjkilátások, vagy a növekvő terhet jelentő kiadások egészségünk megőrzése érdekében.
Az arany minden tekintetben megfelelő választ ad ezekre a kockázatokra, mivel megfelel a fizetőeszközökkel szemben támasztott alapvető követelményeknek és bárhol, valamint bármikor elfogadják azt szerte a világon.
KAPCSOLAT
Mit kell tennem, hogy legyen arany befektetésem?

A Kapcsolatfelvételi űrlap kitöltése

Hétköznap, munkaidőben egy órán belül felvesszük önnel a kapcsolatot

Befektetési célnak megfelelő program és/vagy nemesfém kiválasztása

Szerződéskötés és vételár megfizetése után a tömbök átadása/letétbe helyezése
Arteus Capital Holding
Rólunk
Az Arteus Capital Holding Zrt. partnervállalkozása az Arteus Capital GmbH immár 2009 óta aktív szereplője a közép- és kelet európai befektetési nemesfémpiacnak. Nyolc országban több mint hétezer ügyfelet tudhat magáénak. Számunkra kiemelten fontos, hogy ügyfeleink igényeit a legnagyobb diszkréció és biztonság mellett tudjuk teljesíteni. Ebben megbízható partner az Arteus Capital GmbH magyarországi partnervállalkozása, az Arteus Capital International Kft.
Az Arteus Capital GmbH egy tőkeerős vállalkozás, amely osztrák kamarai tagság alapján nyilvántartott, ellenőrzött tevékenységet folytat. Külön garanciát jelent ügyfelei számára, hogy befektetéseit az osztrák banktitoknak megfelelően kezeli.
Nemcsak egyösszegű arany és ezüstvásárlásokban tudunk megfelelő ajánlatot adni, hanem olyan forint és euró alapú megtakarítási programokat is kínálunk, amelyek a befektetési arany hosszútávú előnyeire alapozva növelik ügyfeleink vagyonát.

Arteus Capital Holding
Rólunk
Az Arteus Capital GmbH immár 2009 óta aktív szereplője a közép- és kelet európai befektetési nemesfémpiacnak. Nyolc országban több mint hétezer ügyfelet tudhat magáénak. Számunkra kiemelten fontos, hogy ügyfeleink igényeit a legnagyobb diszkréció és biztonság mellett tudjuk teljesíteni. Ebben megbízható partner az Arteus Capital GmbH magyarországi partnervállalkozása, az Arteus Capital International Kft.
Az Arteus Capital GmbH egy tőkeerős vállalkozás, amely osztrák kamarai tagság alapján nyilvántartott, ellenőrzött tevékenységet folytat. Külön garanciát jelent ügyfelei számára, hogy befektetéseit az osztrák banktitoknak megfelelően kezeli.
Nemcsak egyösszegű arany és ezüstvásárlásokban tudunk megfelelő ajánlatot adni, hanem olyan forint és euró alapú megtakarítási programokat is kínálunk, amelyek a befektetési arany hosszútávú előnyeire alapozva növelik ügyfeleink vagyonát.
szeretnék többet tudni
ügyfeleink véleményei
Rólunk mondták
01
Sz.-né Erzsébet
Szentendre
„Az Arteus Capital International Kft.-vel 2013-ban ismerkedtem meg, egy befektetési lehetőség kapcsán. Megbízható, biztos cégnek tartom. Munkatársai segítőkészek, ügyfélként telefonon, email-ben, vagy akár személyes találkozás keretében is kérdéseimre megfelelő, kielégítő választ kaptam mindig.”
02
Dr. M. Tóth
Szentes
„Számomra az arany vásárlása egy bizalmi dolog. Az Arteus Capital GmbH a kezdetektől fogva kellő körültekintéssel és készséggel kezelte vásárlási szándékomat.”
03
Z. Kiss
Szombathely
„Nem könnyű manapság olyan céget találni, ahol nemcsak a szavak, hanem a tettek szintjén is az ügyfél igényeinek kiszolgálása a cél. Márpedig az Arteus-nál én ezt tapasztaltam. Tényleg odafigyeltek rám!”
Bankszámlaszámaink
Számlavezető bank: OTP Bank Nyrt Számla tulajdonosa: ARTEUS CAPITAL GmbH
EUR számlaszám: IBAN: HU95 11764379-42980885-00000000 | SWIFT KÓD: OTPVHUHB
Számlavezető bank: OTP Bank Nyrt Számla tulajdonosa: ARTEUS CAPITAL GmbH
HUF számlaszám: IBAN: HU43 11737083-20120746-00000000 | SWIFT KÓD: OTPVHUHB
Érdekel az ajánlat!
Kérje munkatársunk tájékoztatását!
Budapest, Róbert Károly körút 59.
BUDAPEST
Róbert Károly körút 59.
sales@arteus-capital.com
Várjuk kérdéseit!
Telefonszámunk:
+ 36 70 458 8832